1.0NaMivanhttps://namivan.cafeblog.huAnnalányhttps://namivan.cafeblog.hu/author/anna83/<p>Aminek eredménye a kéthavi hallgatás. Senkit nem okolhatok. Egyedül magamat. Mindig is kevés volt az önbizalmam - a magamba vetett hitem. De még soha nem szenvedtem meg ennyire az előbbiek hiányát, mint most. Szerintem ebből már nagyjából kitalálható, hogy jelenleg úgy érzem, hogy a rossz döntést hoztam meg. És hogy mi a göcsörtös csúz köze ennek az önbizalomhoz meg a magamba vetett hithez? Hát pont annyi, hogyha ezekből van elég, akkor nem a rossz döntést hozom meg. </p> <p>Mindenki azt mondta, meglásd jó lesz. Tudjuk, kilépsz a konfortzónából, de ezzel csak nyerni tudsz. Minden ebbe az irányba mutat. Csapj le rá - kevés ilyen lehetőség adódik itt a cégnél...mások nincsenek ilyen szerencsés helyzetben..érezd magad megtisztelve, hogy neked ez megadatott. </p> <p>Na. Hát most elég sokminden érzés kavarog bennem, de az, hogy szerencsés, megtiszteltetett, kiválasztott - na ezek hírből sem. </p> <p>Én éreztem. Mélyen belül tudtam, hogyha ezt meglépem, az orbitális szopás lesz. De nem az a "tyű de izgi kilépek a konfortzónámból mert az igazi világ ott kezdődik" kurvaunalmas pszichoblabla. Hanem a szó szerinti mélytorkos valóság, ami tőlem atom távol áll, és az összes porcikám remegve üvölt fel márcsak megneszelve az opció létezését is. Tudtam, hogy ennek köze nem lesz a fejlődésemhez, az épülésemhez. Nojó. Egyet be kell lássak: ha holnap mondok fel, vagy ha egy év múlva lépek ki ebből a helyzetből (tudniillik a döntés egy év határozottidejű "megbízatás"), az tuti, hogy borzasztó plusz erővel fogok kievickélni a helyzetből. </p> <p>Nademilyen árat fizetve? </p> <p>Kéthete gyomorgörccsel kelek - aminek még adott esetben örülhetnék is, mert minden reggelt egy orbitális "megtisztulással" kezdek, és ez akár pozitívan befolyásolhatná a súlyomat is. Ám ehelyett az iszonyat mennyiségű stressz hatására szépen menetrendszerűen építem le a fizikumomat is, égtelen zabálásokkal, és sporttalansággal vegyítve. Hát igen. Napi 13-14 óra munka mellett érdekes is lenne...persze nem mondom, hogy nem menne, de nulla lelkierőm maradt, és jelenleg sajnos ez foglalkoztat a legkevésbé. Túlélésre játszom. Arra, hogy a napi szinten tömegével pusztuló idegsejtjeimből maradjon még némi az elkövetkezendőkre. Az hagyján, de nyilván a munkán kívüli életem is kegyetlen mód kárát látja (Ember szerint persze csak túlreagálom és csak le kéne lazulnom). Az elsírt könnymennyiségről már szót sem ejtenék. </p> <p>(Nem mellesleg meg egy külön bejegyzést tudnék szentelni a "miafaszérkellerőltetniaminemmegy" ergo "lépjkiakonfortzónádbólakkorishaérzedhogyfosleszmerúgyisjólesz" témakörnek, és ezt most azért nem itt fejtem ki, mert a jelen eset ismételten nem ez a témakör - ohh bár ilyen egyszerű lenne)</p> <p>Most, hogy a délután derekán be is tudom fejezni a reggel megkezdett bejegyzést, egy tök jó gondolat fogalmazódott bennem: "This is the beginning of the End" :D...persze csak ha hagyom, de nem fogom, csak azért sem.<br /><br />Amúgy félreértés ne essék, nem önsajnáltatni akartam, hanem csak demonstrálni annak jelentőségét, hogy az ember iganis hallgasson a megérzéseire, mert utólag mindig bebizonyosodik, hogy mindig igaza van. Már a megérzésnek. </p> <p>Hát így. Meg a hétfő.</p>rich