…hogy nagy nehezen ráveszem magam, hogy indítsak egy blogot. Aztán az első 10 percet azzal töltöm, hogy kitaláljam, hogyan szabadulhatnék meg az automatikus, üdvözlő rendszerbejegyzéstől (ebből már egyértelműen levonható mennyi közöm volt/van a blogíráshoz…se) – merthogy az ugye nem az enyém. Így mire oda jutok, hogy ténylegesen elkezdjek írni, az imént említett 10 perc alatti gondolat-tolulatomnak köszönhetően (merpersze nemtudok egyszerre egyfelé koncentrálni sosem, bár nyilván akkor nem tartott volna 10 percig a kitalálás) mosmár totál nem tudom mit írjak. Meg most vissza is olvastam, hogy eddig mit sikerült rittyentenem és rájöttem, hogy már az első 5 sorom totál követhetetlen – mindegy, azért most gyorsan megnézem mégis hol tudom menteni az eddigieket, ha úgy döntenék mégis így hagyom… s hopp, fejlődés van: kettő perc alatt találtam meg az erre hivatott…eszközt…és mialatt keresgéltem az “eszköz” szót, rájöttem, hogy van automatikus mentés 😀 – mesejó.
Szóval akkor – csak hogy legyen némi élvezeti értéke is a mai ünnepi első írásomnak – elmondom, hogy miért választottam ezt a címet a blognak.
Nem kedvelem ezt a kérdést. Komolytalan. Hányaveti (van ilyen szó amúgy?). Igazi válaszra nem váró. De most hirtelen úgy érzem, hogy szeretném megkedvelni, úgyhogy megtöltöm némi tartalommal. Az én vanommal. Mert nagyon régóta érzem, hogy jól esne leírni. Aztán majd meglátjuk mi lesz belőle.
Ami ma van: hétfő. Jófajta – bár szabi után. Lehetett volna rosszfajta is, de tegnap eldöntöttem, hogy nem lesz, mertha még szabi után is vagyok, és hétfő reggel van, és telezabált béllel és visszaköszönő savval a torkomban kihagyom a reggeli edzést, akkor úgy kábé 9:15 magasságára megint eljutok a mélydepresszió azon bugyraiba, melyből még a ma esti legújabb game of thrones rész sem tud kirántani (asszem ezzel megfelelőképp le is írtam a bugyor mélységét, és nem szorul további magyarázatra). Szóval a viszonylag jól indult munkanap vége felé közeledvén, hogy mégjobbá tegyem a napot, indítottam ezt a blogot, mert valamikor el kell indítani, és mikor, ha nem ma, amikor amúgyis mindennel voltam elfoglalva csak a munkámmal nem…bár mondjuk most kábé ott tartok, hogy mindjárt felégetem ezt az egészet. Na mindegy remélem holnap, vagy legközelebb már könnyebben megy majd az írás. Amúgy nem híróskodni akartam ezzel a jófajta hétfő felvezetéssel ám, mert nyilván 4-ből 3,5-et sikeresen a vasárnapok utolsó 4 órájában …szarintok el de jó alapost – csak a miheztartás végett.
Most meg tudnék enni egy egész vödör pínátbátteresbenendzserrízt például, de nem fogok.
Ennyi van ma. Most. A pínátbátteresbenendzserríz helyett vettem viszont kihúzós irodai asztalra szabott szofisztikált tengeri csillaggal és tengeri sün vázzal díszített papírzsepis dobozt és erre büszke vagyok, mert már rég elhatároztam, csak eddig sose vitt rá a lélek, mert gondoltam, hogy úgyis el fogom fújni 1,5 nap alatt. De most kijátszottam magam, mert a fiókban meg ott figyel a százas zsepi hoppáka ;)!
Ami általában van: egy szóval? Nemtudom. De tényleg nem. Talán ha írom ezt a blogot, a végére megtudom. Vagy nem. Nem egy szóval: +30 év (dzsízbakker), lányság (kívülállók szemében határozottan nőiség, de ez az én blogom, és az én szememben pedig lányság), full toleráns és szerelmes pár, elég jónak mondható irodai állás (jólfizet, nincs sok szívás – éppen most – jó helyen van, jó fej emberek – mondjuk tök mindegy mert full antiszoc vagyok – jó kis plusz juttatások, stabilitás), kevés, de annál értékesebb barát, alap boldogság. Meg még nem egy szóval van: megrekedtség, nemszeretemmagamság, egy rakat félelem, céltalanság, bulímia, nemakarokgyereketpedigmindenkimáselvárjaság, örök utazásvágy, elégedetlenség, világmegváltásvágy. De tulképp az is elég lenne, ha csak magamat tudnám megváltani.
Na majd most 😉
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: